Szerző: Bodnár Ádám

2007. május 21. 13:38

Budapesti fejlesztőstúdiót nyit a Crytek

Magyarországon nyit fejlesztőstúdiót a Far Cry című sikerjátékáról ismert német Crytek. A három török testvér által alapított frankfurti központú vállalat az utóbbi időben komoly terjeszkedésbe kezdett Kelet-Európában, a cég két hete arról adott hírt, hogy a másfél éve megnyitott kijevi irodája önálló fejlesztőstúdióvá avanzsált, ahol egy vadonatúj játék készítését kezdték el a Crysis alapjául is szolgáló CryENGINE 2 motorra építve.

[HWSW] Magyarországon nyit fejlesztőstúdiót a Far Cry című sikerjátékáról ismert német Crytek. A három török testvér által alapított frankfurti központú vállalat az utóbbi időben komoly terjeszkedésbe kezdett Kelet-Európában, a cég két hete arról adott hírt, hogy a másfél éve megnyitott kijevi irodája önálló fejlesztőstúdióvá avanzsált, ahol egy vadonatúj játék készítését kezdték el a Crysis alapjául is szolgáló CryENGINE 2 motorra építve.

Teljesen új játék készül?

"Az utóbbi két évben számos lehetőséget megfontoltunk és úgy határoztunk Budapesten nyitjuk meg a következő stúdiónkat, mert nem csak gyönyörű város ahol jó lakni és dolgozni, hanem mert tapasztalt és képzett játékfejlesztők is nagy számban találhatók itt" -- mondta Avni Yerli, a Crytek ügyvezetője. Hogy a hazai stúdióban pontosan mit fejlesztenek majd, azt egyelőre homály fedi, az ügyvezető sejtelmesen csak annyit mondott, hogy a CryENGINE 2-ben még hatalmas tartalékok rejlenek. A pletykák szerint egy teljesen új játék készül Budapesten.

A Crytek által fejlesztett CryENGINE a közeljövőben nem csak PC-s, hanem konzolos játékok alapjául is szolgálhat, a CryENGINE 2 szerteágazó képességeire pedig már nem csak first person shooterek, hanem szinte bármilyen jellegű program felépíthető. A WeMade nevű koreai cég a CryENGINE-re építi online szerepjátékát, a NED-et, az Avatar Reality pedig nemrégiben a CryENGINE 2 licenceléséről állapodott meg a Crytekkel, amelyre építve egy saját online virtuális világot terveznek létrehozni.


Crysis: munkában a CryENIGINE 2

Nyugati ötletek keleti kivitelben

Lapunk értesülései szerint a budapesti Crytek-stúdió még nem indult el, jelenleg irodát keresnek a csapatnak. Iparági pletykák szerint kezdetben hozzávetőleg egy tucat fejlesztő dolgozik majd itthon a Cryteknek, de a hosszú távú cél mintegy 50-60 szakember felvétele -- bár informátoraink szerint Magyarországon nincs is ennyi, komolyan számításba vehető állástalan játékprogramozó vagy grafikus. A Crytek szerint azonban Budapest annyira jó hely, hogy akár a környező országokból is szívesen költöznének ide a leendő Crytek-alkalmazottak.

Kelet-Európa már ma is játékfejlesztői központ, számos nagy cég üzemeltet itt kisebb-nagyobb fejlesztőstúdiót, azonban az ő tevékenységükről rendszerint keveset hallani, ugyanis számos munkát outsourcing keretén belül, megrendelésre végeznek. A Cryteknél azonban úgy vélik, a kelet-európai szakemberek hamarosan már nem csak "iparosként" állják meg a helyüket: a közeljövőben nem csak a Nyugaton született ötletek világszínvonalú megvalósítóiként, hanem világszínvonalú ötletek kitalálójaként is számolni lehet velük.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról