Szerző: Bizó Dániel

2006. február 2. 14:35

Az Elpida is elismerte a memóriaipari összeesküvést

[Computerworld/HWSW] Az árkartellben résztvevő vállalatok közül negyedikként a japán Elpida memóriagyártó is megegyezett az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával, amely 84 millió dolláros bírságot szabott ki ezúttal.

[Computerworld/HWSW] Az árkartellben résztvevő vállalatok közül negyedikként a japán Elpida memóriagyártó is megegyezett az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával, amely 84 millió dolláros bírságot szabott ki ezúttal.

A Hitachi és az NEC japán elektronikai ipari mamutok által létrehozott vegyesvállalat elismerte ezzel, hogy más nagy memóriagyartókkal, köztük a dél-koreai Samsunggal, a német Infinenonnal, és a szintén dél-koreai Hynixszal együttműködve árkartellben vett részt. Ennek részeként levelezést és személyes megbeszéléseket folytattak az árak mozgásterének rögzítésében, valamint egyes nagyobb számítógépgyártóknak nyújtott ajánlatokat is egyeztették, és rögzítették. Az Elpida által megkárosítottak között volt többek között a Dell, a HP, az Apple, vagy a Sun Microsystems is.

Az egyezség keretében az Elpida vállalta, hogy együttműködik az igazságüggyel a további nyomozásban. A hivatal 300 millió dollárra büntette a Samsungot, 160 millióra az Infineont, a Hynixot pedig 185 millió dollár megfizetésére kötelezte korábban. A bírság mértékének megállapítása a 1999 áprilisa és 2002 júniusa közötti piaci részesedéseknek megfelelően alakul.

Az igazságügy mellett a Rambus is kiterjedt pereket folytat a memóriagyártók ellen, ugyanis álláspontja szerint a kartell keretein belül nem csak az árak összehangolásával, hanem a Rambus DRAM technológia mesterséges kiszorításával is foglalkoztak. A Rambus jogi képviselői szerint a minisztériumi nyomozás során is kerültek felszínre olyan bizonyítékok, amelyek konkrétan ezt támasztják alá.

A technológiai licencelésből élő vállalat szerint a gyártók mesterségesen magasan tartották az RDRAM árát, visszafogták a gyártási kapacitásokat, míg a DDR DRAM árát lenyomták. Ezáltal a nagyobb PC-gyártók, köztük a Dell a DDR-es konfigurációkat kezdte előnyben részesíteni, míg végül a Rambus megbukott a piacon. A cég szerint ráadásul a DDR technológia egyes részei az ő szellemi tulajdona, amellyel a gyártók meglopták. Amennyiben a Rambus be tudja bizonyítani igazát a bíróság előtt, a nagyobb memóriagyártókra újabb gigantikus büntetések várnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról