Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 21. 09:18

A mobiltelefonok sugárzása az emberi sejtek mutációját okozhatja

[News.com] A mobiltelefonok rádióhullámai károsítják az emberi sejteket -- derül ki egy négyéves kutatásból, amelyet részben az Európai Unió finanszírozott. A kísérleteket végző tudósok azonban felhívják a figyelmet arra, hogy jelenleg csak laboratóriumi körülmények között vizsgálták a mobiltelefonok hatását a sejtekre, ezt további teszteknek kellene követnie ahhoz, hogy egyértelműen megállapítható legyen, vajon a mobilok károsak-e a szervezetre.

A négy évig tartó projekt során hét ország összesen tizenkét kutatócsoportja dolgozott együtt. A tesztek során emberi és állati sejteket tettek ki olyan sugárzásnak, amilyet a mobiltelefonok bocsátanak ki magukból. A mérések szerint a sugárzásnak kitett sejtekben jelentősen megnövekedett a DNS-lánc töréseinek száma, ami végső soron mutációhoz vezethet. Rákos megbetegedés gyakran a sejtek mutációjából jön létre.

További kísérletek szükségesek

Mivel a teszteket laboratóriumi körülmények között végezték, a kutatók szerint nem állapítható meg egyértelműen, hogy a mobiltelefonok használata káros lenne az egészségre. A további bizonyítékok vagy éppen cáfolatok feltárásához további kísérletekre lenne szükség, nem laboratóriumi körülmények között. E kísérletek újabb 4-5 évet vennének igénybe.

A korábbi kutatások során azt találták, hogy a mobiltelefonoknak lehet káros hatása a szervezetre, például gyakori vagy igen hosszú használat esetén a sugárzásuk felmelegítheti az emberi test szöveteit, és fejfájást, rosszullétet okozhat. Eleddig egyetlen esetben sem bizonyosodott be, hogy a mobilozás visszafordíthatatlanul károsítaná az egészséget.

Idén októberben a svéd Karolinska Institutet hozott nyilvánosságra olyan kutatási eredményeket, amelyek szerint a mobiltelefonok használata növeli a daganatos megbetegedések kialakulásának esélyét. A tudósok azt találták, hogy ha valaki 10 évig rendszeresen használ mobiltelefont, nagyobb eséllyel kap a hallószerveket megtámadó nem rákos jellegű tumort.

A kutatók azonban siettek leszögezni, hogy az eredmények kizárólag az analóg rendszerű mobiltelefonokra érvényesek, ugyanis amikor a felméréseket készítették, a digitális mobiltelefonok még nem voltak széles körben elterjedtek. A mai, GSM rendszerű mobiltelefonok mind digitálisak. Magyarországon a Westel 0660 volt az utolsó analóg rendszerű mobilszolgáltatás, amely 2003 nyarán megszűnt.

Nincs bizonyíték?

Az idei évben világszerte 650 millió mobiltelefon eladása várható, a Föld lakosságának már negyede mobilozik. A piaci szereplők szerint a mobiltelefonok használata nem káros az egészségre, legalábbis eddig egyetlen bizonyítékot sem találtak erre -- igaz, az ellenkezőjére sem. A tudósok mindenesetre azt javasolják, hogy ha lehetőség adódik rá, mobil helyett inkább használjunk vezetékes telefont, vagy ha mindenképp a mobilra van szükség, csatlakoztassunk hozzá egy headsetet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról