Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 8. 10:03

Már többször felmerült a HP feldarabolása

Carly Fiorina
Carly Fiorina
[WSJ] A Hewlett-Packard igazgatótanácsa háromszor tárgyalt a vállalat feldarabolásáról, de minden alkalommal úgy döntöttek, a cégnek egyben kell maradnia -- mondta el egy elemzői tájékoztatón Carly Fiorina, a vállalat elnök-vezérigazgatója. A HP stratégiája egyedülálló a mai időkben, amikor a legtöbb cég a nagyobb rugalmasság és az elérhető jobb pénzügyi mutatók miatt több részre válik, esetleg önálló vállalattá szervezi egyes részlegeit.

Többen is megtették

Az utóbbi évek során számos ilyennek lehettünk tanúi az informatikai iparban, elég csak az IBM lépését említeni, amely tegnap jelentette be, hogy nagy forgalmat bonyolító, azonban csak kevés nyereséget termelő PC-gyártó üzletágát eladja a kínai Lenovónak. A cég korábban a nagy veszteségeket felhalmozó merevlemez-gyártó részlegétől szabadult meg. A Motorola tavaly ősszel önálló céggé szervezte a chipgyártó üzletágát, mivel annak gyenge teljesítménye látványosan rontotta a vállalat pénzügyi mutatóit.

Elemzők már többször felvetették, hogy a HP-nak le kellene választania nyomtatási és képalkotási üzletágát, amely a legtöbb nyereséget termeli a cégnek. Szakértők úgy vélik, a divízió önmagában erősebb, mint a HP részeként, ráadásul a szétválás a részvényárfolyamok emelkedéséhez is vezetne. Fiorina elmondása szerint az igazgatótanács akárhányszor a szétválás lehetőségével foglalkozott, végül mindig egyhangúan elvetették azt.

Egységben az erő

Az elnök-vezérigazgató úgy véli, a lassan növekedő informatikai piacon a HP akkor lehet sikeres, ha nagy termékportfoliót tud kínálni a vevőinek. Fiorina szerint a vállalat erőssége, hogy versenytársainál többféle terméket és szolgáltatást tud eladni egy csomagban, egy megoldásként. "Olyan termékportfoliónk van, amiről tudjuk hogy jó és most itt az ideje, hogy ezt ki is használjuk" -- mondta tegnap Fiorina, aki szerint a cég hosszú távon csak egységként lehet sikeres.

A részlegek leválasztása és a diverzifikáció helyett a HP éppen az ellenkezőjét választotta, amikor 2001 végén bejelentette a Compaq felvásárlását, a 19 milliárd dolláros tranzakció ugyan 2002-ben lezárult, azonban a két cég egyesítése hosszabb folyamat volt. "Befejeztük a működési modellünk átalakítását és megérkeztünk oda, ahová szerettünk volna" -- mondta Fiorina. "Most már csak rajtunk múlik, ki tudjuk-e használni a termékportfoliónkban rejlő lehetőségeket. Tudjunk, hogy olyan ponthoz érkeztünk, amikor megfelelő termékekkel versenyezhetünk a megfelelő piacokon."

A vezető szerint a jövőben a HP célja a költségek kontrollálása, a szoftverrészleg felvirágoztatása, valamint a már meglevő ügyfelekre való építkezés. A költségtakarékos működésre való törekvés magában foglalhat elbocsátásokat -- ismerte el Fiorina --, azonban ezek időpontja, mértéke és menete egyelőre nem ismert. Fiorina felhívta a figyelmet a cégnél zajló fejlesztésekre, a HP mérnökei napi átlagban 11 szabadalmat szülnek, azonban ez nem mehet a nyereséges működés rovására. "Szabadalmakat bejegyezni semmi értelme, csak akkor, ha a megfelelő területeken születnek és hozzájárulnak a cég vezető szerepéhez" -- mondta Fiorina.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról