Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. november 26. 08:39

Nagy Testvér-díjat kapott a szoftverszabadalmakat támogató Ficsor Mihály

[HWSW] Ficsor Mihály, a Magyar Szabadalmi Hivatal jogi elnökhelyettese kapta a 2004. évi magánszemélyek Nagy Testvér-díját, azaz az Erich Mielke-díjat. A szabadalmi hivatal vezetőhelyettese az indoklás szerint azzal érdemelte ki e kétes elismerést, hogy a szoftverszabadalom olyan formáját támogatta, ami hosszú távon gátolná az információhoz való hozzáférést, és így kiszolgáltatottá tenné az állampolgárokat.

A díjazottak

Ficsor Mihály
Ficsor Mihály
Ficsor nem jelent meg a díjátadón (ahogy jellemzően a Nagy Testvér díj honoráltjainak többsége is elblicceli az "elismerés" átvételét), de korábban közzétette a szoftverszabadalmakkal kapcsolatos álláspontját a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapján. Itt 21 pontban cáfolja a tervezett szoftverszabadalmakkal kapcsolatos vádakat, s kronologikus sorrendben mutatja be az ellenzők és a támogatók reakcióit.

A cégek Nagy Testvér-díja kategóriában a Magyar Hivatalos Közlönykiadó tevékenységét honorálta a zsűri: a kiadó honlapján számos személyes adat megadását kéri azért, hogy az utolsó öt közlönyt letöltését engedélyezze.

Az állami szervezeteknek járó Nagy Testvér-díjat a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) kapta az általa létrehozott egységes magyar munkaügyi adatbázisért (EMMA). Az adatbázis számos személyes adat összekapcsolására ad lehetőséget, a Nagy Testvér-díj zsűrijének véleménye szerint pedig a létrehozott nyilvántartás nem szolgál olyan célt, amely a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását alkotmányosan indokolná, ennélfogva a személyes adatok védelméhez való jogot korlátozó, a nyilvántartásra vonatkozó törvényi rendelkezések alkotmányellenesek -- a törvény létrehozása pedig az FMM nevéhez köthető.

Volt, aki örült, volt, aki megúszta

Pozitív Nagy Testvér-díjat kapott Székely Iván társadalmi informatikus a hazai adatvédelem terén kifejtett tevékenységéért. Székely egyetemi honlapja számos publikációt említ, és a tudós ott bábáskodott több információszabadsággal, adatvédelemmel foglalkozó civil szervezet születésénél is.

Érdekesen alakult a közönségdíjra jelöltekre leadott szavazatok sorsa. Noha a zsűri is arra számított, hogy a jelöltek közül a szoftverszabadalmak bevezetését támogató állami szervek közös jelölése kapja majd a legtöbb szavazatot (az Igazságügyi Minisztériumról, a Külügyminisztériumról, a Miniszterelnöki Hivatalról, a Szabadalmi Hivatalról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról van szó), mégis a jelenlegi adatvédelmi szószóló, Péterfalvy Attila kapta az interneten leadható voksok közel 40 százalékát -- aki egyébként személyesen, bár láthatóan nem örömmel vette át a díjat.

A hat közönségdíjra jelölt cégre, szervezetre és magánszemélyre összesen közel két és félezer szavazat érkezett. 917-en voksoltak Péterfalvy Attilára, aki korábban törvényesnek minősítette a próbafülkék bekamerázását, 650-en a szoftverszabadalmakat támogató állami szervekre, és több mint háromszázan a személyi igazolványok fénymásolgatásával gyufát kihúzó Pannon GSM-re.

Egyébként a mobilszolgáltató korábbi jelölésére vonatkozó indoklást a zsűri menet közben enyhítette: a fénymásolatok készletező jellegéről szóló mondatot a zsűri visszavonta, és csupán a jelenség privacyra veszélyes voltára utalt. Nem újdonság ugyanakkor mobilcégek jelölése: tavaly ugyanezzel az indokkal került fel a három mobilvállalat a jelöltek közé, igaz, ahogy akkor mindhárom szolgáltató, idén a Pannon is megúszta, hogy a díjazottak közt szerepeljen -- a közönség mást választott. A szolgáltató egyébként, ahogy a zsűri korábbi megkeresésére, úgy lapunk érdeklődésére sem reagált.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról