Szerző: Budai Péter

2004. november 17. 12:52

Egyszerű rendszeradminisztrációt ígér a Microsoft

[News.com/HWSW] Bill Gates, a Micrososft alapítója kedden felvázolta a rendszermenedzsment-szoftverek következő pár évre szóló terméktervét, és bejelentette a sokak által várt Windows Update Services elérhetőségét.

Kiemelt szerepet kap a Dynamic Systems Initiative

A Koppenhágában megrendezett egész hetes IT Forum konferencián Gates nyitóbeszédében a Dynamic Systems Initiative (DSI) jövőjéről beszélt. A DSI koncepciója először 2003 végén került nyilvánosságra, de akkor a Longhorn, a Yukon és a Whidbey bejelentése meglehetősen háttérbe szorította a rendszermenedzsment eszközök következő generációjáról szóló híreket. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a vállalati számítógéprendszerek -- a Microsoft ezt előszeretettel Data Centernek, adatközpontnak nevezi -- üzemeltetési költségét és adminisztrációjának komplexitását csökkentse.

Az IT Forum a Microsoft legnagyobb európai rendezvénye, amire közel négyezer rendszermérnököt és IT-menedzsert vár. Gates bejelentette a Windows Update Services első nyilvános tesztverzióját is, amivel egy rendszer számítógépeinek frissítése, valamint azok telepítése és konfigurálása is automatizáltan elvégezhető.

A Microsoft DSI egy több évet felölelő terv, ami a rendszeradminisztrátorok munkájának megkönnyítésére és a nagyméretű vállalati hálózatok könnyebb átlátására született. Jobb eszközökkel a szükséges adminisztrációs feladatokat gyorsabban és kevesebb hibalehetőséggel lehetne elvégezni.

Egyszerűsített rendszeradminisztráció

A rendszeradminisztráció fejlesztése egyike a Microsoft elsődleges célkitűzéseinek. A vállalat vezetői rámutattak, hogy jelenleg az informatikai kiadások legnagyobb része a már meglévő informatikai infrastruktúrák üzemeltetésére fordítódik, ezzel háttérbe szorítva az új üzleti alkalmazások és rendszerek fejlesztését. A Microsoft ezen a fronton leginkább az IBM és a Hewlett-Packard megoldásaival versenyez.

A DSI ütemtervben szereplő termékek közül elsőként a vállalat szoftverfejlesztési környezete, a Visual Studio 2005 jelenik majd meg, amivel -- az új eszközöknek köszönhetően -- a korábbi programhibák és teljesítményproblémák többsége kiszűrhető. A Visual Studio 2005-ben debütálnak azok az új modellezési technikák, amelyekkel nemcsak szoftvereket, hanem azok kapcsolódásait és a hozzájuk szükséges hardvereket is le lehet írni az SDM (System Definition Model) segítségével.

A DSI későbbi lépcsőfokai arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az így készült modelleket a megfelelő ellenőrzések után alkalmazni lehessen egy megadott hardverparkon, és ezáltal automatikusan telepíthető és átkonfigurálható legyen az elkészült rendszer. A változásokat elsőként a modelleken is le lehet majd tesztelni, anélkül, hogy az éles rendszert vennénk ehhez igénybe, ami jelentősen kevesebb kockázattal és időráfordítással jár.

David Hamilton, a Microsoft Windows és a vállalati menedzsment részleg igazgatója elmondta, hogy a jövő menedzsmenttermékei -- nevezetesen a Systems Management Server 2005 és az Operations Manager 2005 -- kifejezetten úgy lettek kifejlesztve, hogy modelleken keresztül lehessen nyomon követni a rendszer komponenseinek állapotát, és ezen keresztül végre lehessen hajtani a legtöbb konfigurációs és hibakezeléssel kapcsolatos tevékenységet is.

Modellközpontú megközelítés

Ezek a modellek jövőre még csak a Visual Studio 2005 segítségével lesznek szerkeszthetőek, de később várható, hogy egyes rendszeradminisztrációs termékek is hasonló képességekkel fognak bővülni, melyek a Visual Studioban létrehozható két SDM modellen kívül -- Logical Data Center Diagram, és Deployment Diagram -- a hálózati topológia és a hardverek kapcsolatának leírására is képessé válnak.

Például a Visual Studio 2005-ben a fejlesztők jelezhetik, hogy egy e-mail alkalmazáshoz négy szerverre van szükség, amelyeken megadott szolgáltatások és operációs rendszerek futnak, és meghatározhatják a hozzá szükséges sávszélességet is. A szoftver elkészülte után a menedzsmenteszközök segítségével automatizáltan feltelepíthető lesz mind a négy szerver az operációs rendszerrel és a szükséges szolgáltatásokkal egyetemben, és futtatható lesz rajtuk az e-mail alkalmazás -- mindez a validált modell alapján.

"A modellek megoldást nyújtanak arra, hogy egy alkalmazás teljesítményét valós időben nyomon lehessen követni. A hibátlan modellek kialakítása minden szempontból lényeges" -- tette hozzá Hamilton.

Az IT Forumon a Microsoft megkezdte a Windows Update Services széles körű bétatesztelését, és bejelentette a Microsoft Operations Manager 2005 és a Virtual Server 2005 általános elérhetőségét. A vállalat új bővítményeket adott ki a Systems Management Server 2003-hoz is, amivel a nagyléptékű rendszerek telepítése és konfigurálása már tenyérgépekre és asztali számítógépekre is megvalósítható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról