Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 17. 10:04

Az árverseny és a túlkínálat miatt visszaesett a flashmemóriák forgalma

[HWSW] Csökkent a flashmemóriák piaca, az Intel pedig a negyedikről a második helyre lépett előre a gyártók rangsorában -- áll az iSuppli piackutató vállalat jelentésében. A világ legnagyobb félvezetőgyártója nemrég még a flashmemória-piac első számú szereplője volt, hibás árazási stratégiája miatt azonban a Samsung, a Toshiba és a Spansion is megelőzte.

Túlkínálat

A harmadik negyedévben a flashmemóriák eladásai világszerte 3,99 milliárd dollárt tettek ki, ez a második negyedévhez képest 4 százalékos visszaesést jelent -- derül ki az iSuppli adataiból. "A gyártók közötti verseny és a piaci túlkínálat az árak meredek zuhanásához vezetett, ami összességében a forgalom csökkenését vonta maga után" -- írja az iSuppli. "2003 első negyedéve óta ez az első eset, hogy a flashmemóriák forgalma negyedéves szinten visszaesik."

NOR és NAND
A NOR memóriachipekkel nagy olvasási sebesség érhető el, ezek a chipek elsősorban mobiltelefonokban terjedtek el. A NOR chipek legnagyobb gyártója az Intel és a Spansion, de egyre több gyártó lép be erre a piacra. A NAND chipek elsősorban írási sebességben jeleskednek, és azonos kapacitás esetén lényegesen olcsóbbak a NOR memóriáknál. A NAND típusú memóriák leginkább a digitális kamerák és MP3-lejátszók terjedésével váltak rendkívül népszerűvé.

A gyártók versenyében a Samsung megerősítette vezető pozícióját, a koreai cég 990 millió dolláros bevétele 24,8 százalékos piaci részesedést jelentett. A megelőző negyedévben a Samsung 958 millió dolláros bevételt ért el és 23 százalékos piaci részesedést szerzett. A NAND típusú flashmemóriákra koncentráló Samsung a harmadik negyedévben belépett a NOR memóriák piacára is, ahol 5,5 százalékos részesedést szerzett.

Az Intel visszatér

A flashpiac korábbi királya, az Intel a második negyedévben még a negyedik helyen állt, azonban most változtatott árazási stratégiáján, aminek azonnal hasznát látta: bevételei 639 millió dollárra, piaci részesdése pedig 16 százalékra nőtt, ezzel a Samsung mögött a második helyet szerezte meg.

A NAND és NOR típusú flashmemória-chipeket egyaránt gyártó Toshiba az Intel előretörésével a harmadik helyre szorult vissza a szállítók versenyében. A japán cég a harmadik negyedévben 582 millió dollárnyi flashmemória-chipet adott el, ez az összes forgalom 13,8 százaléka. Az AMD és a Fujitsu vegyevállalata, a Spansion a negyedik helyet szerezte meg, a cég forgalma a korábban felhalmozott készletek miatt a második negyedévhez képest több mint 20 százalékkal esett vissza.

A gyártók rangsorában a Spansiont az STMicroelectronics, a Renesas, a Sharp, az SST, a Macronix és a Hynix következtek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról