Szerző: Budai Péter

2004. november 16. 12:18

Nyílt forrású szoftvereken dolgozik egy volt Microsoft-vezető

[News.com/HWSW] A Microsoft vezetőségének egykori tagja, Nat Brown egy nyílt forrású projektekkel foglalkozó vállalathoz igazolt. A redmondi cégnél Brown feladata volt meghatározni a Linux elleni kezdeti stratégiát.

A nyílt forrású fejlesztés elkötelezettje

A New Yorkban székhelyelő CAC Media szoftvereket és szolgáltatásokat értékesít különféle vevőkészülékekhez (set-top box) és más, médiával kapcsolatos eszközökhöz. Nat Brown ennél a vállalatnál tölti be ezentúl az informatikai igazgató tisztségét.

Brown 1990 és 1999 között dolgozott a Microsoftnál és ezalatt segített a COM+ kommunikációs architektúra kidolgozásában, valamint a DirectX és az Xbox konzol fejlesztésében. Többek között az ő nevéhez fűződik a "Halloween memo" is, ez a Microsoft első olyan dokumentuma, amelyben a nyílt forrású szoftverek lehetséges konkurenciaként jelennek meg.

Brown elmondása szerint a dokumentumot legnagyobb részben Vinod Valloppillil vezető szoftverfejlesztő írta, amiben kiemeli a nyílt forrású fejlesztés előnyeit, de már tükrözi Brown csodálatát is a Microsoft módszereivel ellentétes technikákkal kapcsolatosan.

"Sokan beszélgettünk kötetlenül e-mailen keresztül a nyílt forrású megoldásokról, és a memo ezeket foglalja össze. Úgy gondoltam, hogy a fejlesztők számára nagy lehetőségeket rejt ez a nyílt forrású megközelítés, és könnyen bele lehet lendülni. Az általa nyert flexibilitás egyszerűen elképesztő" -- közölte Brown.

Túl nagy a Microsoft

A szakember az elmúlt pár évet a családjára koncentrálva töltötte, azonban elmondása szerint végig természetes volt számára, hogy ha újra munkába áll, akkor nyílt forrásra építő céghez fog szerződni.

"Tudtam, hogy vissza akarok térni dolgozni, de egy sokkal kisebb cégre vágytam. Ugyan beszéltem a Microsofttal is, hogy esetleg visszatérnék a Windows infrastruktúra fejlesztéséhez, de a vállalat olyan hatalmas, hogy nincs igazi lehetőség arra, hogy ötleteimet szabadon megvalósíthassam, és valódi hatást fejtsek ki" -- tette hozzá.

Egy újabb vevőkészülék a TiVo leváltására

A MediaReady 4000 lesz az első olyan eszköz, amin a CAC Media szoftverei fognak futni. A CAC már meglévő nyílt forrású alkalmazásokat és drivereket fog össze, és ezek felhasználásával üzemelteti digitális médiarendszereit. Magát a hardvert a Video Without Boundaries (videó határok nélkül) készíti, és várhatóan 2005 elején lesz kapható. Az eszköz videofelvételre, zenék lejátszására, és a nappalikban általánosan elvárt tevékenységek ellátására lesz kialakítva.

Brown szerint a készülék meggyőző lesz azok számára, akik egy TiVo-hoz hasonló eszköznél több funkciót szeretnének, de nem kívánnak egy komplex feladatok ellátására is alkalmas, költséges PC-t, amin a Microsoft Windows XP Media Center operációs rendszer fut.

"Én a TiVo nagy rajongója vagyok, ezért nem könnyelmű az a kijelentésem, hogy jobb felhasználói élményt és több funkciót fogunk nyújtani. Tudom, mire lenne képes a TiVo, és pontosan látom, hogy nem él a lehetőségekkel" -- tudatta véleményét Brown.

A CAC egy tartalomszolgáltató rendszer kiépítésén is gondolkodik, amivel filmek és zenék lennének letölthetőek az eszközökre. Ezek többsége saját készítésű, egyedi célcsoportokat megcélzó alkotások is lehetnének.

Kérdéses, hogy a Microsoft milyen szinten jelent majd konkurenciát a cégnek, hiszen a tegnap elindított, Comcasttal közösen történő tesztelés keretében debütál elsőként éles körülmények között a Microsoft TV Foundation Edition 1.7, ami a szoftveróriás hasonló célterületet megcélzó terméke.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról