Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Hernádi József

A Bullnél folytatja a Sun volt vezére

2010. augusztus 04.
Hernádi József

A Bull Magyarország ügyvezetői igazgatójaként folytatja pályafutását Hernádi József, aki a 2010. augusztus 1-én jogilag Magyarországon is az Oracle-be olvadt Sun Microsystems vezetője volt.

Hernádi József 1996-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai karán. A diploma megszerzését követően saját tulajdonú cégét vezette, majd 1998-tól az Unisoftware Kft.-nél lett projektvezető. 2000-től a cég jogutódjánál, a T-Systems Unisoftware Kft.-nél a rendszerintegrációs ágazat vezetője. 2002-től üzletfejlesztési igazgatóként folytatta pályafutását, ahol korábbi feladatai mellett a szakmai stratégia és a cégarculat, valamint a szolgáltatás portfolió kialakításáért és fejlesztéséért is felelt, és közreműködött a T-Systems magyarországi integrációjának előkészítésében, valamint a Matávval való stratégiai partnerség kialakításában is.

A szakember 2004-ben igazolt a Sun Microsystemshez, mint a szolgáltatási üzletág igazgatója, majd 2007-ben vette át a leányvállalat vezetését, miután Hegedüs Gábor a HP-hoz igazolt.