Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Ferencz Gyula

Új nagyvállalati vezetőt nevezett ki a Microsoft

2010. július 02.
Ferencz Gyula

Mától Ferencz Gyula tölti be a Microsoft nagyvállalati üzletágának (Enterprise Partner Group, EPG) vezető pozícióját. Kinevezésével olyan szakember került a divízió élére, aki az elmúlt években sikerrel irányította a nagyvállalati szegmens szolgáltatásokat kínáló területét (Enterprise Services), így üzleti és vezetői szempontból egyaránt bizonyította rátermettségét.

Ferencz Gyula 1994-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar Informatikai szakának elvégzése után vehette át diplomáját, 2001-ben ugyanitt pedig MBA képzést végzett. 1997-ben csatlakozott a Microsoft Magyarország csapatához, két évig konzulensként szerzett tapasztalatokat, majd öt éven át konzultációs vezetőként már a szakterület irányítása volt a feladata. Több mint másfél évig dolgozott a Microsoft közép-kelet-európai központjában, ahol a régió szolgáltatási üzletágának napi működését irányította.

2005-ben a szakember Magyarországon, a nagyvállalati szolgáltatások vezetőjeként folytatta pályáját, kulcsfontosságú üzleti szerződések kidolgozásában vett részt, kiépítette a nagyvállalati szegmens szolgáltatási üzletágának önálló kereskedelmi csapatát, emellett több olyan tehetséget nevelt ki, akik ma a Microsoft anyavállalatánál, vagy a regionális központban töltenek be jelentős pozíciókat.

"Eredményeink közül a legbüszkébb azokra a meghatározó üzleti megoldásokra vagyok, amelyek nagyban hozzá tudtak járulni ügyfeleink saját üzleti sikereihez"  – foglalta össze röviden a legfontosabb állomásokat Ferencz Gyula. "Az itt eltöltött 13 év után egy újabb izgalmas feladat lesz a „cloud computing”-ra, azaz a számítási felhőre egyre nagyobb hangsúlyt fektető nagyvállalati üzletág vezetése. A cél nagyon röviden megfogalmazható: a magyarországi piac élenjáró szereplőjeként, széles körben kívánjuk bevezetni a Microsoft felhőalapú szolgáltatásait" -- tette hozzá. Ferencz Gyula egyik legfontosabb céljának a nagyvállalati partneri kör fejlesztését tartja.