Németh Imre
Elhunyt Németh Imre
Hosszas betegség után, 2009. november 18-án elhunyt Németh Imre, a CHS alapító-tulajdonosa. Németh a 80-as években a Magyar Optikai Művekben fejlesztőmérnökként kezdte a pályafutását, majd a vállalatóriás felbomlása után 1990-ben saját vállalkozásba fogott. Ekkor alapította a Kventa Kft-t, és három társával számítástechnikai eszközökkel kezdet el kereskedni. Az évről évre megduplázódó bevételt folyamatosan visszaforgatták a cégbe, így biztosítva a cég fejlődéséhez szükséges forgótőkét.
1995-ben Németh Imre megállapodott a CHS nevű nemzetközi disztribúciós nagyvállalattal, hogy megvásárolja az akkoriban kis forgalommal és veszteségesen működő CHS Hungary Kft-t. Innentől kezdve a Kventa Kft kizárólag kiskereskedelemmel foglalkozott, a CHS Hungary Kft pedig a nagykereskedelmi feladatok ellátásáért lett felelős. A CHS Hungary Kft az Ő irányítása alatt néhány éven belül a számítástechnika legnagyobb hazai disztribútorává nőtte ki magát.




